Ugrás a tartalomra

MLSZKSZ – cikkek

Magyarországnak a régió logisztikai szolgáltató kötpontjává kell válnia

Magyarországnak a régió logisztikai szolgáltató központjává kell válnia, ezért a kormány javítani kívánja a fuvarozók versenyképességét, emellett az adminisztrációs terhek enyhítésével és az infrastruktúra további fejlesztésével is segíteni kívánja az ágazatot - mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, konferencián.

Szakemberhiány a logisztikában

A hazai logisztikai és szállítmányozási piac erőteljes védelmét várják a kormánytól a szektor szereplői. Nemzetgazdasági szinten ugyanis akár 100 milliárdos többletbevételt is hozhatnának a több területre, de elsősorban a közúti szállítmányozásra kiterjedő szigorítások – állítja a Magyar Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) kezdeményezésére kilenc ágazati szervezet által megfogalmazott közös javaslat.

Lengyel EKÁER (SENT)

Lengyelországban is bevezetésre került a közúti szállítmányokat bejelentő és megfigyelő rendszer (SENT - a magyar EKAER megfelelője). A lengyel parlament elfogadta az erre vonatkozó törvényjavaslatot

Nemzetközi közlekedéslogisztikai csúcstalálkozó lesz Velencén

A közlekedési és logisztikai ágazat nemzetközi és hazai irányítóinak, valamint szakmai vezetőinek részvételével 2017. január 26-27-én Nemzetközi Közlekedéslogisztikai Konferenciát rendez Velencén a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ). Az eseményen többek közt áttekintik az iparág helyzetét, a közlekedési és logisztikai ágazat előtt álló kihívásokat, valamint a hazai közlekedéspolitika szabályozási és irányítási környezetének legfontosabb aktuális változásait.

Bulgáriában bővül az Ekol Logistics

A tavalyi ígéretekhez és stratégiához híven, Európa egyik legnagyobb logisztikai hálózatával és saját tulajdonú flottával rendelkező Ekol Logistics 2016 márciusban megnyitotta új irodáját Bulgáriában, amely immár a 12. ország ahol az Ekol jelen van saját létesítménnyel.

50 méter hosszú kamion szerelvénnyel kísérletezik a Volvo

Ahogy korábban beszámoltunk róla Németországban egyre több helyen kapnak zöld utat a 25 méter hosszú kamionszerelvények. Igaz, csak korlátozott útvonalakon, de az ország 16 tartománya közül már 12-ben közlekednetek. Németország mellett bizonyos útvonalakon szintén lehetőség van az extra hosszú kamionok közlekedtetésére Dániában, Svédországban, Norvégiában, Hollandiában és Finnországban is.

Nemzetközi Közlekedéslogisztikai Konferencia 2015.

Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége szervezésében 2015 október 8-9-én megrendezésre kerül a szakma egyik legrangosabb rendezvénye, a Nemzetközi Közlekedéslogisztikai Konferencia, mely a gazdasági-technikai-technológiai változásokra adandó válaszként a közlekedéslogisztikához kapcsolódó valamennyi szakterülettel foglalkozik.