Ugrás a tartalomra

Logisztika – cikkek

Az év eddigi legnagyobb logisztikai beruházását hajtotta végre a Révész csoport

Az év eddigi legnagyobb ingatlanberuházása keretében a Révész Holding Zrt. megvásárolt egy 10 hektáros területen fekvő, 40 000 négyzetméteres logisztikai csarnokot Nyíregyházán. Az eladó a brit Rubik Ventures cég volt. Székely Zsolt, a társaság vezérigazgatója ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy az akvizícióra a Révész Holding Zrt. egyre növekvő megrendelésállománya miatt volt szükség.

Bővítette logisztikai portfólióját a Révész csoport

Az év első nagy logisztikai ingatlanvásárlását hajtott végre a napokban a Révész Holding Zrt. Mint Székely Zsolt, a társaság vezérigazgatója elmondta, a cégcsoport Nyíregyházán megvásárolt egy kilenc hektáros területen lévő 40 ezer négyzetméteres magasraktárat a brit Rubik Ventures cégtől.

Idén is fókuszban a hatékonyságot növelő IT-megoldások

A közlekedési és a logisztikai szektor 2014-ben komoly kihívások elé nézett mind a profitabilitást, mind a bevétel-növekedést tekintve. Ezek megválaszolásában idén is meghatározó szerepet szánt az infokommunikációs (ICT) megoldásoknak. Az ICT-szállítók Magyarországon is bizakodhattak, mert azokon a piacokon, ahol egyáltalán van rendszeres hazai felmérés, már harmadik éve egyhuzamban növekedés tapasztalható.

Dinamikus forgalomnövekedés, visszaeső nyereség

Tavaly jócskán visszaesett a 100 legnagyobb áruszállításban és raktározásban érdekelt magyar vállalat profitja. A forgalom nőtt, az árbevétel meghaladta a 2013-asat. A közút átvette a vezetést. Az első tízbe több olyan cég is felkerült, amely 2012-ben a 100 között sem volt.

Erős a DTZ logisztikai üzletágának jelenléte a CEE régióban

Erős a DTZ logisztikai üzletágának jelenléte a CEE régióban, három tranzakció sikeres lezárásában vett részt az ingatlantanácsadó. Mindhárom esteben az ingatlan tulajdonosa Prologis volt, a tranzakciók teljes volumene 116 000 négyzetmétert tett ki.

Türelmi időt kapnak a cégek

A kormány az Elektronikus Közúti Áruforgalmi Ellenőrző Rendszer (ekáer) Munkacsoport javaslataira figyelemmel, támogatja a bírságmentes időszak január 31-ig tartó meghosszabbítását – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium pénteken az MTI-vel.

Közel 400.000 nm új ipari fejlesztés valósult meg 2014-ben

Közel 5.8 millió négyzetméternyi modern ipari csarnok található Magyarországon a CBRE „Magyarország ipari desztinációi” című új jelentése alapján. Ennek az állománynak a közel két harmada az elmúlt tíz évben épült. Habár az utóbbi években a fejlesztések súlypontja egyértelműen a fővároson kívülre került, a közép-magyarországi régió túlsúlya még így is jelentős.